.

Aktuális lapszám tartalom 20.

E lapszámunk címlapfotója Giorgio Vasari: Szegedi Angyali üdvözlet című alkotása

Benák Katalin

Kulturális identitás

 

Görföl Tibor

Az emberiség egysége és Isten — A kereszténység a harmadik évezred elején

 

Polner Zoltán

Népi imádságok Vásárhely környékéről

Hódmezővásárhely, Földeák, Mindszent, Szegvár  asszonyaitól gyűjtött imádságokat mutat be.

 

Benák Katalin

Kép-Értékek

Interjú Szabó Tamás restaurátorművésszel

"Szabó Tamás restaurátorművész, tanár, Vásárhely szülötte. Harmincnégy év óta a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa, az intézmény Tudományos Tanácsának tagja. Hivatásánál fogva is találkozik az emberi kultúrkincsek csaknem feledésbe merült, állagukban leromlott alkotásaival.
Számos művet állított vissza eredeti fényébe, a jelentősebbek sorsát tanulmányban dolgozta föl, mutatta be múzeumi kiállítás keretében."

 

Bán Csaba

Egy vásárhelyi portré margójára

Nemzetes Varga Pál bresbiter, mecénás portréját Szabó Tamás restaurátorművész restaurálta. A presbiter elhivatott életébe nyerhetünk betekintést a tiszteletes úr leírása alapján.

 

Kőszegfalvi Ferenc

Rég elhalt harangszó

A Csomorkányi templom története.

 

Kovács Szabina

Csomorkány  (vers)

 

Szenti Tibor

A szalmaszál (elbeszélés a Megváltóról, melyet Somogyi Emőke művész illusztrált)

 

Berényi Károly

Néprajzi gyűjtemény az unitárius parókia udvarán

A szerző a saját gyűjtőmunkáját és a gyűjtemény "továbbélését" mutatja be.

 

Marton Mária

Haikuk

 

Polner Zoltán

A kék küldönc (vers)

 

Haranghy Géza

A lelenc /Trianon okán/  (vers)

Szabad madár (vers)

Rekviem (vers)

 

Mayer Gyula

Tél (vers)

 

Katona Judit

Koldusok (vers)

Telihold (vers)

A baba (vers)

 

i. Dani Imre

Karácsonykor (vers)

 

Benák Katalin

A Brahms-verseny győztese 

"Az augusztus 27. és szeptember 7. között Pörtschachban megrendezett, három fordulós versenyen zongora kategóriában Dani Imre (tanára Kemenes András és Szokolay Balázs), egyetemünk végzős hallgatója 1. helyezést nyert.
Dani Imre a korábbi években kétszer is volt díjazott hallgatótársaival a debreceni Dohnányi Ernő Kamarazene Versenyen, most szólistaként aratott sikert Ausztriában."  Dani Imrével, a Zeneakadémia végzős hallgatójával ez alkalomból készült az interjú.

 

Bodnár Bertalan

Diákkori emlékeim Herman Ottóról

Domokos Tamás malakológus összeállítása.

 

Imolya Imre

Vásárhelyi gyógyítóink

A Vásárhelyi jogászalmanach című adattár után Vásárhelyi gyógyítóink címmel megjelenő kötet a városhoz kötődő orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek adatait mutatja be. A források mellett családtörténeti visszaemlékezések színesítik a kötetet.

 

Béres Dezső

Hangorájával dalidós körútra indult — Összesepregetett apróságok Nyizsnyay Gusztávról

 

Nyizsnyay Gusztáv

Kitörés (vers)

 

Szilágyi Enikő

Ady Lőrincné süteményes könyve

"A két külön kötetben kiadott gyűjtemény szín- és méretazonos az eredeti füzettel, az első a kéziratot tartalmazza, míg a második a mindennapok háziasszonyának segíthet az egyszerű leírások alapján elkészíteni a süteményeket.
A füzetet Kovács Katica őrizte meg, s adta tovább, hogy nemzedékről nemzedékre éljen az érmelléki ízvilág."

 

Ady Endre

Hazamegyek a falumba  (vers)

 

Vanderstein Noémi

Visszatérés, avagy szilánkok a

Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség életéből

 

Galéria

Giorgio Vasari: Szegedi Angyali üdvözlet

Nemzetes Varga Pál portréja

Somogyi Emőke: Megszületett a Megváltó 

Ágoston Emese: Balett-táncosok

Mayer Péter: A Holt-Tisza jegén

Görbe Anita: Ablakok

Piti Katalin: Metamorfózis

Bónis Béla: Nyizsnyay-fotók

Gaál Györgyi: Nagyapám füzete

Vanderstein Noémi: A vásárhelyi zsinagóga belső tere

     Benák Katalin: Csomorkányi templomrom

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok