Béres Dezső: Tél

Béres Dezső:

Tél[1]

 LELKES ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ EMLÉKÉNEK

pihehó hull fehér hó

hull fehér halál

ahoj! hó! ahoj!

tompa csönd

a hang elül valahová

hová! hó! hová?!

ha fekete sereg lomhán lendül

kárál az ég

ahoj! hó! ahoj!

hó pihehó hull az égből

anyatej langya alatta

hol?! hó! hol?!

kopár ravatal a föld

a hó békés szemfedő

ahoj! hó! ahoj!

⃰⃰  ⃰  ⃰⃰

őrlő fogak közt homok

talpam alatt hó recseg

azért csak elindul újra

akárha fagyott kezek

ereiben a vér

[1] Ez a vers a hódmezővásárhelyi Vásárhely és Vidéke 1992. január 25-i számában jelent meg. Lelkes István akkoriban e napilap újságírója volt, a költő Budapestről „külsőzött” oda. Később, már itthon, és azóta is, az utóbbi hetekig, valahányszor találkoztak utcán, piacon, közértben, patikában, a festő mindig ezt idézte széles mosollyal, oly fennhangon, hogy nem lehetett nem hallani annak is, aki a közelben állt. 2026. április 7-én közölték a hírforrások: Lelkes István, a festőművész elhunyt. Legyen búcsú tőle a vers újraközlése.