.

Bányai Béla: Mártély 50

Nincs annál fontosabb eldöntendő kérdés, miszerint az Ember ÉGI vagy Földi lény! Sem a művészetben, sem az életben.

Mi Mártélyon erre keressük a választ már 50 éve. Miért tart ennyi ideig a válasz keresése?

Köntös István: Juhász Gyula, a mindig szerelmes poéta

A közelmúltban régi irataim közt kezembe került főiskolai dolgozatom másodpéldánya, melyben Juhász Gyula 1917-1919-es korszakát dolgoztam fel, még az 1960-as években.

Vicei Károly: Szakmai életút

KÉP Vicei Károly
 
Vicei Károly író, műfordító, tanár
 
"Első írásaimat – humoreszkeket és bökverseket – az újvidéki Ifjúság hetilap jelentette meg 1961-ben.

Dratsay Zsigmondné: Galyasi Miklós

„… s vagyok rendelésből mezei próféta”1
 
 
Az önfeláldozás, mint városépítő magatartás, nagyon is ráillik Galyasi Miklósra. Sokszor szóba hozzuk: mily’ „szerencse”, hogy Vásárhely befogadja a képzőművészeti ágakat, s azok művelőit.

Kőszegfalvi Ferenc: Szabó Magda, a vásárhelyi tanár

Dr. Szabó Magda középiskolai tanár, József Attila-díjas, Kossuth-díjas, és még tucatnyi más díjjal, kitüntetéssel elismert író, drámaíró, költő, műfordító 1917. október 5-én született Debrecenben.

Szigeti János: Németh László Hódmezővásárhelyen

"Utasok vagyunk... de az élet nemcsak utazás, hanem szobrászmunka is: valami szépet kihozni önmagunkból, az élő anyagból - s ezt a környezetünkre is kiterjeszteni...
Mi haszna, ha az egész élet azzal telik el, hogy a sorsunkkal harcolunk? (...) Nem egyszerűbb elfogadni azt, ami van? Azon belül mutatni meg, hogy mit érünk?"
Németh László
25 éve alakult meg a Németh László Társaság. A fotón Németh László ifjúkori fényképe látható a Németh László Városi Könyvtár gyűjteményéből.
 
 

Szigeti János: Egy hatvanéves főiskolai irodalomesztétikai jegyzet

Számos Vásárhelyen tanító magyar tanár professzorának és tanító mesterének tekintheti Vajda Lászlót (1909-1968). A Keszthelyen élő, hódmezővásárhelyi születésű és 1954-1985 között a Bethlen-gimnáziumban működő tudós tanár, László József barátom a megmondhatója, hogy szinte fél évszázadig próbáltam nyomára bukkanni Vajda László hajdani professzorom, irodalomelméleti főiskolai jegyzetének. A manapság használt divatos kifejezéssel, a kulturális archeológiának látványos eredményeként, az egykori tanítvány, Hajdú Teréz, férje, Dobcsányi Ferenc (1927-2003) hagyatékában megtalálta a stencilezett jegyzetet. A bővített kiadás végre 2008-ban a Bába Kiadó jóvoltából megjelenhetett.
 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok