Sulyok Csaba: Fejezetek a hódmezővásárhelyi könnyűzene történetéből 11. rész

„Égy prímás vallomásai”

Zenészportrék IV.

Képes múltidézés Labozár Antallal (Tóni bácsival) Székkutas neves prímásával

Murgács Kálmán tanítványa

Én igöncsak kisgyerök, 10-11 éves körül vótam, amikor Murgács Kálmán (1893-1966) elé jártam, égy évfolyamot tűle tanultam 1946-ba’ Székkutason. Hát vótak ottan sokan, 20-an is jártak elébe, trombitán, nagybőgön, csellón, hegedűn. Űneki ez égy büntetés vót, hogy tizenvalahány évig itt vót Kutason, mer’ olyan nótákat írt, ami nem tetszett az államnak, és büntetésre léhelyözték 11 vagy hány évre Székkutasra [Murgács Kálmán 1947 és 1958 között élt Székkutason]. Ugyanakkor a legjobban benne vót az írásba’, mindönt ismert embörökrül itt nótát írt. Nem is azon a névön jelent mög itten, mint Murgács Kálmán, hanem mint Szabó Kálmán névön kezdött itt működni, csak aztán hamarosan kiderült, mán ugye, hogy írta a nótát, „mondjatok égy pár szót valakirül kocsmás vót-é, járt-é, szélsőséges vót, vagy bármi”. Mán írta, és akkor vót égy idősebb zenekar, a Tóth Pista bácsi zenekara, akik játszották, este mán möntek a kocsmába’ muzsikálni, mán benne vót a nóta. Sokakról írt nótát, Kutasról „ez a Kutas nem is falu, nem is város…” stb. Hát, az a helyzet, hogy úgy jártam én vele, hogy hamar kiderült, hogy neköm abszolút hallásom van, tehát ugyé kirakta a kottát, előttem léjátszotta, aztán én is játszottam, de nem a kottát néztem, hanem csak úgy valamit, de mán lejátszottam. Oszt ez így mönt égy párszor, de aztán nem is folytatta ezt tovább. Aztán vót ilyen gyűlés, kiderült, hogy anyám is ott vót, és mondta [Murgács Kálmán], hogy „ezer közül égy akad, akinek ilyen hallása van, mint neköm”. Ezt teljesen Murgácsnak köszönhetöm, onnant indultam el, az adta mög neköm, azt, hogy ezön az úton induljak, ezön ballagtam végig. [Murgács] Kálmán bácsi nagyon hírös embör vót, máig is játszák a nótáit, naponta löhet hallani, nem is égyet, többet is játszanak.

A fiatal Murgács Kálmán

(Forrás: Juhász-Nagy Péter Pereskutastól Székkutasig helytörténeti kézirat)

Vásárhelykutasi fúvós- és vonószenekar (1926-1944).
Balról ül: Tóth János (hegedű), Gulyás János (klarinét), Varsányi Imre (cimbalom),
Gulyás József (brácsa). Balról áll: Tóth István (prímás), Oláh Sándor (nagybőgő)

(Forrás: Juhász-Nagy Péter Pereskutastól Székkutasig helytörténeti kézirat)

Égymásra találás a hegedűvel, és az első zenekar

Vót a családunkba’ égy nagybátyám, az égy kicsit hegedült, oszt vót égy ilyen családi összegyüvetel. Régön akkor mulattak, danoltak az embörök, nagyapám világhírű citerás vót, én nem is hallottam azúta sé olyan gyönyörűn citerálni sönkit. Én olyan 4 éves löhettem, amikor vót ilyen buli, oszt ez a nagybácsi a hegedűt létötte az asztalra. Mikor szünet vót, akkor én csak odamöntem, és csak csodáltam, néztem azt a hegedűt, aztán égy kicsit muzsikált is. Akkor oszt úgy eldült bennem, hogy én hegedülni fogok. Akkor vótak még olyan nagyon jó cigányzenészök, Magyar Imre, Kódzé Antal, még a 1920-as, 1930-as évekbe vótak nagyon hírös, jó cigányok. Vót ilyen kis detektoros rádió, kicsit röcsögött, de hallgattuk, én mán akkor is oda ültem, oszt azt hallgattam, azt a gyönyörű muzsikát, életömbe ez möghatározott mindönt, neköm az lött a szent dolog. Aztán ehhön próbáltam összeszödni magam mellé olyanokat, akikkel én is aztán tudok ilyet csinálni, vagy ahhoz hasonlót. Így kezdődött neköm, hogy hamar mögtanultam annyira hegedülni, mikor 1955-be’ bevonultam katonának mán ott is zenekarba’ kerültem, a bajai posztógyárnak a zenekarába’, kultúrcsoport vót. Ketten vagy hárman, gyönge kis zenekar vót, de jó vót, táncoltak, ugráltak. 1957-be’ mán lészereltem, mer’ két évig vótam Baján katona. Mán itthon zenekarom lött 1958-ba’, úgyhogy kezdtük mán a bálakat muzsikálni, aztán lakodalmakat. Azt hiszöm négyen kezdtünk el muzsikálni, Labozár Antal, Huszár Jenő cimbalom, Pikali Miska (bőgő) a bátyja vót a jobb bőgős, kinn vót a Szovjetunióba’ is, de akkor az nem ért rá. Csemer Berci (brácsa). Úgy szólt, mint az arany. A cimbalmos olyan vót, hogy létakarták, és akkor ugyanúgy verte, a százasokat mög dobálták a tetejire. Vót ott harmónika, hegedű azt hiszöm kettő is vót, nagybőgő is vót, hárman-négyen vótunk. De hamarosan – énneköm ugye a fülem nagyon jónak számított – előkerítöttem a jó cigányokat. Mögtudták azt, hogy én közkedvelt vótam, mer’ én énekölni is kezdtem.

Labozár Antal prímás, 1964.

(Forrás: Labozár Antal)

Szüreti bál Sóshalmon, 1958.

Balról jobbra: Labozár Antal (hegedű), Huszár Jenő (cimbalom), Pikali Miska (nagybőgő), Csemer Berci (brácsa).

(Forrás: Labozár Antal)

„Vonópárbaj” a székkutasi kisvendéglőbe’

Kutason 1962-tül 1978-ig a kisvendéglőbe’ muzsikáltam, az munkahely vót. Azelőtt raktáros vótam ott mellette a gépállomáson. Három estét muzsikáltunk, de nappal dógoztam, este hatra möntem muzsikálni éjfélig. A végire annyira rám sokasodott, hogy hát mondom: nem bírom csinálni ezt a kettőt, így mán sok. Aszonta a főnök: „Aszongya itt maradsz-é muzsikálni, vagy maradsz raktárosnak?”, tehát döntenöm köllött. Hát akkor csak itt maradok muzsikálni. Vót ilyen áthelyözés, akkor így kerültem át az ÁFÉSZ-hon, és akkor onnat mán röndös munkahelynek számított, de nappal akkor is dógoztam, mer’ oda este hatra köllött mönni, hát vót, hogy alig értem be, mer’ közbe’ mög még disznókat is vágtam abba’ az időbe, nem is keveset. Vót, hogy disznóvágás után möntem muzsikálni, el vót ázva az ujjam, de azér’ möntem. Akkor jó cigányom vót, jó brácsos, jó bőgős, a cimbalmos az gyöngécske vót, de mindégy, mögéltünk. 1962-tül 1978-ig muzsikáltam a kocsmába’, itt Kutason. Tehát tiszta forrásbul úgymondom, ott nagyon sok nótát tanultam, vót égy olyan társaság, kocsma tele vót, azok az embörök még daloltak, fütyültek, tehát nem ilyen világ vót, mint most. Vót a kocsmába’ is olyan jó nótás embör, hogy különb vót sok mostani énekösnél, akik vannak a rádióba’, én mán csak olyan félválrul nézöm ezöket a mostaniakat, csak égyszerű parasztembörök, olyan jó nótásak, hihetetlen, én ott tanultam nagyon sok nótát. Na, és az asztaltársaságba’’ vót égy személy, aki nagyon nótás vót, de vótunk akkor hárman prímások is, én vótam a leggyöngébb úgymond, mer’ a cigány az csak más. A vonópárbajon mind a hárman muzsikáltunk, vót nagybőgő, cimbalom, brács, és ott vót a 3 prímás. Én vótam utoljára, muzsikáltam, de én elkezdtem énekölni. Azt mondta, akit jó nótásnak ismerem, aszongya: ez fog győzni, mer éneköl. Ez éngöm végig kísért az életömbe, mer mindég avval győztem, hogy éneköltem, mer a cigány aszongya, hogy ő muzsikál sokkal jobban, mint én, de aszongya „cigány ereggy innen, Labozár gyere té ide én hozzám, és mondjad!”. Elküldték, én szinte szégyöltem odamönni, mer’ nem tudtam úgy muzsikálni, de elmondtam, az köllött aztán, hogy én elmondjam. Én ezzel győztem, hogy aztán elkezdtem énekölni. 1960-as évek végin vagy az 1970-es évek elejin vót égy kis mikrofon, osztán, még akkor nem nagyon éneköltem csak néha. Azt mondták, té éneköljél, olyan jó mikor énekölsz. Még a pincérök, felszolgálók is. Akkor kezdtem el énekölni, elkezdtem a nóták szövegit mögtanulni. Ez a mai napig, végig kísérte az életömet. Éneköltem amikor vót nagyzenekarom is. Előre lé vótak foglalva az asztalok, amit övött, ivott fogyasztott azt fizette, nem vót ott belépő. Nem is köllött, tele vót mindig a kocsma, tömve. Ott is vót változás, vagy gitár vót, vagy zongorista, vagy cimbalmos. Labozár zenekar tagjai: Labozár Antal (prímás/ének), Virág Béla (kontrás), Varsányi Imre (cimbalom), Gulyás József (nagybőgő). Később Labozár Antal (prímás/ének), Prágai József (szaxofon/klarinét), Janovics István (orgona/ének), Hegyes János (szaxofon/fuvola), Szappanos László „Pipa” (dob) (Későbbiekben a Labozár zenekar tagjaiból, Fonay Tibor csatlakozásával alakult meg a Weekend zenekar, ami 1985 és 1989 között működött Hódmezővásárhelyen, forrás: Szappanos László).

Székkutas népház, 1960-as évek.

Balról jobbra Virág Béla, Varsányi Imre, Gulyás József, Labozár Antal.

(Forrás: Labozár Antal)

Székkutasi kisvendéglő, 1974-1976.

Balról jobbra: Horváth Dezső (segédprímás), Labozár Antal (prímás), cimbalmos háttérbe’ kitakarva, Gulyás József (nagybőgő), Sibi (becenév) Laci (brácsa).

(Forrás: Labozár Antal)

Ismert nótaénekösök a kisvendéglőbe’

És aztán gyüttek az énekösök Pestrül, nagyon jó énekösök, több mint 80 éneköst kísértem. Lászlai Imre, Szentendrei Klári, Győri Szabó Jóska, Erdélyi Mária, Vörös Sári, Horváth István, Janik Zsuzsa, Molnár Júlia a világot bejárta a Rajkó zenekarral, Kis Károly, Miklósi Jóska, Bodza Klári, Világhy Erzsi, Cserkúti Sándor, Ürmös Ilona, Máté Jolán, Nyíri Erzsébet, Bokor Jánost, mög, akik most szaladnak, ezöket is kísértem mán, nem is égyször. Az énekösöket kísérni tudtuk, mer’ aszonta a Solti Károly is, mög az ilyen nagyobbak is, hát, ha Tóniék ott vannak, akkor nem viszünk zenekart, mer’ az neki plusz költség lött vóna. Telefonon fölhívta a Soltiékat, hogy mit tetszenek kérni: vacsorát vagy italt. Mögmondták, hogy mit szeretnek önni, inni. Vót égy külön asztal, ott várta űket a kész mindön, ögyetök, igyatok, a kocsmáros olyan vót – möghallt mán szögény – eztet nagyon jól tudta csinálni. Vót égy este, amit nem felejtök el, míg élök. A Szalai Laci bácsit kísértük, vót itt nem is égyször, írt nótákat is. Oszt égyször égy olyan nótát kezdött el, hogy hát azt nem hallottam sosé, akkor lehet nyilván először énekelte ű is. Na, osztán, első versszaknál égy kicsit akadoztam, de a második versszaknál mán úgy mögmaradt a fülembe, hogy mán teljesen elkísértem. Aszongya a szünetbe, hogy hát aszongya annak ellenére, hogy fogalmad sé vót - a nótát tudta, hogy nem ismeröm - de elég jól elkísérted annak ellenére, hogy nem ismered. Ekkora dicsértöt, égy olyan embörtül, aki a világot bejárta mán, a Rajkókkal [Rajkó Zenekar] is, mög hát nagyon jó énekös vót.