.

"Képzelet és álmok" 2018

Gratulálunk a Képzelet és Álmok 2018. évi verspályázat minden ifjú költő tehetségének!

A legjobb magyar versíró diákok kategóriánként,  akiknek a megnevezett költeményei kerülnek be az idei szerb nyelvű antológiába (mindannyian dicséretet kaptak, akárcsak a gyerekek zöme, akiknek a versei szintén bekerülnek – minden kategóriában 3-3 külön díjazott van, azok közül nincsenek magyarok), melyről kicsit később tudunk felvilágosítást adni.

Gratulálunk mind a résztvevőknek, mind a felkészítő tanároknak, mentoroknak és a verseket szerb nyelvre átültető Kovács Jolánka műfordítónak.

A sorszám nem helyezést mutat - azt a következő http://www.sirmiumart.com/cir/fstivl-mst-i-snvi--spisk-ngrdjnih-i-phvljnih linken tekinthetik meg.

A Vásárhelyi Látóhatár folyóirat a magyar fiatalok verseiből egy elektronikus antológiát ad ki  a Téli Ünnepi Könyvhétre, melynek előkészítését hamarosan elkezdjük.

Erről e-mailben tájékoztatjuk az érintetteket.

 

I-IV. osztály

1.Labant Lehel, I. osztály,Diósd, Eötvös József Á. I. (Reménykedjünk Istenben)

2.Albert Lujza, II. osztály, Hódmezővásárhely, Szőnyi Benjamin Ref. Á. I. (Lovaink)

3.Dora-Tóth Péter, II. osztály, Hódmezővásárhely, Szőnyi Benjamin Ref.Á. I. (Állatvásár)

4.Bán Maja, II. osztály, Hódmezővásárhely, Németh László Gimnázium és Ált. I. (Ezeket nem értem)

5.Reményi Réka, III. osztály, Pápa, Tarci Lajos Á. I. (Az én vágyam)

6.Bacsa Kristóf Tibor, IV. osztály, Hódmezővásárhely, Szőnyi Benjamin Ref. Á. I. (Modern hős)

7.Albert Adél, IV. osztály, Hódmezővásárhely, Szőnyi Benjamin Ref. Á. I. (Újfundlandi)

V-IX. osztály

1.Kiss Nóra, V. osztály, Penészlek, Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Á. I. (A világ, amelyben élünk)

2.Küzmös Alexandra Edit, V. osztály, Penészlek, Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Á. I. (A mesék csodálatos világa)

3.Ambrus Adél, V. osztály, Hódmezővásárhely, Szőnyi Benjamin Ref. Á. I. (Pillanat)

4.Mandl Balázs, V. osztály, Mezőőrs, Általános Művelődési Központ, Magyar Műhely (Képzelet)

5.Szabó László Dávid, Dabas, Tancsics Mihály Gimnázium (Vásári kikiáltók)

6.Albert Luca, VII. osztály, Hódmezővásárhely, Szőnyi Benjamin Ref. Á. I. (Tengerimalac)

7.Albert Aurél, VII. osztály, Hódmezővásárhely, Szőnyi Benjamin Ref. Á. I. (Tanulság)

8.Peresztegi Hanna, VII. osztály, Budapest, Móra Ferenc Á. I. (Várok)

9.Boros Fanni Dorka, VII. osztály, Tatabánya, Kodály Zoltán Ált. és Művészeti Középiskola (Fájdalom)

10.Küzmös Zsófia Flóra, VIII. osztály, Penészlek, Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Á. I. (A víz az élet)

11.Kiss Tamás, VIII. osztály, Penészlek, Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Á. I. (A kristálytiszta hó)

12.Csata Emma, VIII. osztály, Szeged, Karolina Gimnázium (Öltönyös)

13.Apjok Réka, VIII. osztály, Budapest, Kós Károly Ált. Isk. és Gimnázium (Itt tartunk)

Középiskolások

1.Mózes Samu, IX. osztály,Budapest, Szak- és Speciális Iskola, Gyermekotthon (Egyszer)

2.Szendrei Boglárka, IX. osztály, Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium (Álarc nélkül)

3.Veréb István, X. osztály, Nagykőrös, Arany János Ref. és Szakgimnázium,Kollégium (Amikor működik a kémia)

4.Nátrán Dóra, X. osztály, Zalaegerszeg, Kölcsey Ferenc Gimnázium (Ha elveszítesz valami fontosat)

5.Tóth Alexandra, X. osztály, Kisvárda, Szent László Kat., Szakgimnázium, Ált Isk., Kollégium és Óvoda (A vágyak szárnyán)

6.Hamvas Bianka, X. osztály, III. Béla Gimnázium és Középfokú Művészeti iskola (BUDAPEST?) – (Bárcsak)

7.Juhász Fanni, X. osztály, Heves, Eötvös József Ref. Okt. Központ (Álmodtam és felébredtem)

8.Méhész Bence, X. osztály, Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium (Most jó)

9.Eged Bence, XI.osztály, Eger, Dobó István Gimnázium (Rejtelmes állapot)

10.Bencsik Dominik Bence, XI. osztály, Kistelek, Szegedi Karolina Óvoda, Ált Iskola, Gimnázium és Kollégium (A fogoly)

11.Erdős Kristóf, XI. osztály, Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium (NINCS FELTÜNTETVE A VERS CÍME)

12.Kellerwessel Klaus, XI. osztály, Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium (Por)

13.Berki Zsolt, XII. osztály, Ságújfalu, Borbély Lajos Szakgimnázium és Szakközépiskola (Képzelet és álmok)

14.Sefcsik Gergely, XII. osztály, Budapest, Budapesti Katolikus Gimnázium és Kollégium (Idill)

15.Váradi Norbert, XII. osztály, Gyöngyös, Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Ipari Iskola,Kollégium (Ó, a rózsa)

16.Kukuruzsnyák Rebeka, XII. osztály, Tököl, Semmelweis Ignác Szakiskola (Ott leszek)

17.Horváth Bence, XII. osztály, Mezőőrs, Általános Művelődési Központ, Magyar Műhely (A VERS CÍME NINCS FÖLTÜNTETVE)

18.Sipos Cintia, XII. osztály, Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium (Áttáncolni az életen)

 

A fenti listát Szerbiából kaptuk. Ha valakinek észrevétele van, kérjük, hogy azt e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre Benák Katalin főszerkesztőnek jelezzék.

Még egyszer gratulálunk a Képzelet és Álmok versíró pályázat legjobb magyar ifjú költőinek!


We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok