.

Barlangász emlékeim — 1. A kaland kezdete

Zámpory Vilma

Zámpory Vilma barlangkutató

(Fotó: Benák)

A Hódmezővásárhelyen élő Zámpory Vilma (Miskolc, 1934) a Miskolci Műszaki Egyetem Ásványelőkészítési Tanszék laboránsa, környezetvédelmise volt. A város vízellátásáért mint barlangkutató 20 évig dolgozott. Barlangász emlékeit folytatásokban osztja meg velünk, mely által bepillantást nyerhetünk a barlangkutatók csodálattal teli, rendkívüli életébe.

 

1. A kaland kezdete

 

1954. augusztus 01. Vasárnap

 

Mari egyet felvették az egyetemre és szeretne kirándulni Mari kettővel. Ezért hárman együtt úgy határozunk, hogy felmegyünk Jávorkútra. A kisvonat Miskolcon, a Szent Anna templomtól indul Garadnára. Fellépünk a vonatra, az elindul és rákanyarodik az első kis Szinva-hídra, majd elkezd felfelé kapaszkodni a Bükkbe. A papírgyári megálló után jön az első viadukt, és alattunk feltárul a völgykatlan, benne meghúzódva Hámor községgel.

Befutunk az első alagútba, melynek végén előbukkan Lillafüred: szépség és napsütés.

A második alagútból kiérve megpillantjuk a Hámori tavat; a sötétzöld vizén csónakázókkal.
Tovább pöfög velünk a kis mozdony, át a második viadukton, völgyek és hegyormok között, keresztül a Garadna patakon; elhaladunk az ómassai őskohó mellett. A pisztrángos tóból felugráló halak pikkelyein megcsillan a napfény.
Garadna végállomáson leszállunk és elindulunk még feljebb: a Nagy-Sebesvízi szurdokon a turistaösvényen vágunk utunknak. Ismerős túrázókkal találkozunk, kik közül egy velünk tart s elmélyülten beszélget a lányokkal. Közlik velem, hogy nem megyünk most Jávorkútra, mert sokkal izgalmasabb helyre lettünk meghíva: a Bolhási víznyelő barlanghoz. Hát jó, legyen úgy... Ekkor még nem sejtettem, hogy itt minden eldől...
Kiérve egy csodaszép zöld fűszőnyegű rétre, amit először észreveszek, az egy férfi, lehetetlen piros kalappal a fején. Piros szütyővel a kezében hajolgat a réten, felvesz valamit, megszagolja és a szütyőbe teszi. Óriási könyv van a hóna alatt: Gyógynövények gyógyhatásai a címe. Később kiderül, hogy Tamásnak hívják, és mindig gyűjt valamit.
Távolabb vagy tíz ember ácsorog a tűz körül, bográcsban rotyog a galambgomba pörkölt. Bemutatkozás: jaj, egyetlen nevet sem tudok megjegyezni...
De hol a barlang? A hátam mögött, mutatják: valóban van ott egy fákkal, tuskókkal és rönkökkel bélelt kút-féleség... Ez a lejárat !? Igen, ez a Bolhási víznyelő barlang bejárata, a végében futó kis patak egy gáttal van most elzárva, mely 24 óráig bírja tartani...
Mire felocsúdok, a két lány már beöltözve várja az újabb kalandokat. Menjek én is – kapacitálnak –, nem fogom megbánni. Kapok egy kezeslábast, a fejemre egy kemény bőrből készült úgynevezett „bányászkobakot”, lábamra a tornacipő helyett gumicsizma kerül. Derekamra vastag kötelet csomóznak, ez a biztosító kötél, ezzel tartanak meg, ha le találnék esni...
Előttem egy Olivér nevezetű fiatalember karbidlámpával indul lefelé a barlangba, mögöttem Laci fogja a biztosítókötelet. Kicsit fenéken csúszva indulok el, kéttenyérnyi sziklabütykön állok, sötét mélység, barlangi kürtő sejlik fel alattam: 12 méter mély. A vizes falon hágcsó feszül, ezen kell(ene) lemászni... Lófejhez hasonló szikla pereméről lóg a kötéllétra: Ó irgalom atyja ne hagyj el!... A srácok részletesen elmagyarázzák, hogyan is másszak lefelé, hogy ne lebegjen alattam az egész szerkezet. Valahogyan lent vagyok, de nincs pihenés, mert egy lyukon keresztül haladunk tovább lefelé. Ahogy átpréselem magam a szűk járaton, hatalmas terem tárul fel előttem: a karbidlámpa fényénél nem látszik a terem teteje. Körbenézek, óriási feketevörös és barna kövek halma, de aztán tátva marad a szám: a terem jobb oldali részén a sötétségből hófehér cseppkő-csoda szikrázik. Nem akarok hinni a szememnek, az athéni Parthenon hasonmása ötven méterrel a föld alatt! Csak nézem megbabonázva és nem tudok megszólalni.
Tovább kell menni, lejjebb nagy munka folyik: a csapat lelkes tagjai bontják a barlang további járatait, kutatják az újabb cseppkő-csodákat, melyek felfedezésre várnak még.
Három ember egy szűk lyuk előtt állva bontja az utat: sárga-barna vizes agyaggal teli vödröt adogat negyedik társuk, így fejtik lépésről lépésre, lassan haladva a barlang titkos alagútjain.
Minden elismerésem az övék. 1952. június 14-e óta (két éve) végzik fáradságos munkájukat. Egy év alatt jutottak le 84 méter mélyre, minden ellenszolgáltatás nélkül, csakhogy feltárják egy elrejtett világ csillogó kincseit. Az ő jutalmuk, hogy ezt a csodálatos világot ők láthatják legelőször, s talán egyetlenként is... mert az a barlang nem lesz kiépítve, megnyitva a turisták előtt soha.
Ez a titkos kincs, csodavilág megmarad mások számára elérhetetlennek...
Visszafelé úton már könnyebb felfelé mászni, látom az alagút végét...ott a fény, amikor kiérek, hunyorgok.
Fáradtan esszük a gombapaprikást, beszélgetünk. Jövő héten folytatódik majd a bontás. A fiúk gondosan felhúzzák a hágcsókat, nehogy illetéktelennek kedve legyen lemenni. Aztán kiütik a dugót a gátnál, és nézzük, ahogy harsogva örvénylik lefelé a víz... Most nem szeretnék lent lenni a barlangban. Zöld gallyakkal fedik be a bejáratot, így elrejtve a kíváncsi tekintetek elől.
Átöltözünk, s indulnánk lefelé a kisvonathoz, de nem kell, jön értünk egy teherautó és levisz Diósgyőrbe.

A fiúk búcsúzóul közlik, hogy minden pénteken összejönnek a kohászati szállóban, ott beszélik meg a hétvége programját. Akinek kedve van, szívesen látják, kell az utánpótlás.
Fáradtan, de nem feledve a csodálatos élményt, egész héten azon töprengek, hogy kellene egy kis mozgás a mindennapos ülő munka után. Így aztán augusztus 09-én elmegyek a pénteki megbeszélésre, ahol kedvesen fogadnak, egyenlőre mint ideiglenes új jövevényt.

Ezzel kezdődött a húsz évig tartó barlangkutató-kalandom.

Zámpory Vilma


We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok